Amit nekem üzen a Kacsendzöngánon történt tragédia…

 

Az élet voltaképpen búcsúzás, s a búcsú, voltaképpen élet. Minden búcsú voltaképpen halál, s minden halál újrakezdés. És aki nem képes elbúcsúzni, az újrakezdeni sem képes, és nem tud élni sem! /Peter Orbán/

Nagy nyomás ül a mellkasomon és a szívemen már napok-hetek óta. Sok dolog elgondolkodtatott mostanában, sokan haltak meg körülöttem, sok a kilátástalannak ítélt, meg nem élt élet…  Erőss Zsolt és Kiss Péter halála volt az „i”-re a pont.

Nem ismertem Őket személyesen, Zsolt klasszis a hegymászó társadalomban, Péter fiatal futó. Mindketten halandó földi emberek voltak, olyanok, mint itt mi mindannyian, akik vendégségben vagyunk e bolygón, ki-ki más feladattal és életúttal érkezvén.

De az én szememben mégis mások voltak,…mert Ők megvalósítottak valamit, amiről sokan, csak álmodunk, kiemelkedtek a tömegből…a saját döntésüknél fogva mentek az álmaik után, vállalva ezzel minden kockázatot, akár a földi élet elvesztését is.

Lehet véleménykülönbség, hogy felelősségteljesen cselekedtek-e, vagy nem, mikor a csúcstámadásra indultak, hogy kihívták maguk ellen a sorsot…egy biztos, nincs jogunk megítélni ezt…ez az Ő döntésük volt, tudatában voltak ennek, s a családjuk is tudta, elfogadta ezt, mert mellettük álltak, s támogatták Őket céljaik megvalósításában.

Példaképek, ikonok voltak Ők, olyan elérhetetlenül elérhetők, akikre felnézhetünk, s bizonyították szellemi-emberi nagyságunkat, hogy az akarat és gondolat erejével, az alázattal, tisztelettel az ember ki tudja tolni a fizikai léte határait. Kellenek az ikonok, hogy az ember felnézhessen, mert ezzel kompenzálódik kicsinysége, oldódik szorongása, de így sem tudja elkerülni a szembenézést, a feltárulkozást önmaga legmélyével.

Az élet voltaképpen búcsúzás, s csak akkor élhetünk, ha el tudunk búcsúzni. A búcsúkon keresztül látjuk, hogy csak az képes az újrakezdésre, aki el tud búcsúzni, hátra-, visszafelé is mer nézni. Minden búcsú magában hordozza az új kezdetet, ott van benne az újrakezdés lehetőségei is, mint ahogy minden kezdetben ott rejlik a búcsú is, mint az élet a halál körforgása… A halál az élet velejárója, a folytonos változás része, mint a fekete mellett a fehér, az élet mellett ott van a halál is.

Az egzisztencialista pszichológia szerint, mely az élet 4 fő kérdésére keresi a választ (halál, értelemnélküliség, szabadság-felelősség, elszigetelődés-magány), a halállal való szembenézés révén tanulunk meg igazán élni. Ekkor kezdjük értékelni a saját életünket, s elgondolkodunk, mérlegelünk az élet értelméről….legyen ez egy betegség, vagy szeretett személy elvesztése, halála, vagy egy szakítás, személyes krízis (munkahelyi, emberi) … s ekkor átérezzük, mit is jelent számunkra a halál ténye, az elmúlás. Szó szerint szembe kell vele néznünk, mint a farkassal a hegyormon, a sötétben az árnnyal, a fantomot nevesíteni kell, megfoghatóvá tenni, hogy át tudjuk transzformálni. Egy kicsit meg kell halni ahhoz, hogy utána élhessünk, akár minden nap. A halál egy démon, mellyel szembenézve erőt kapunk a minőségi élethez, az élet állandó mozgatórugója….milyen paradox ez.

Akkor tudunk élni, ha meg tudunk barátkozni a halállal, ha elgondolkodunk a halál kínzó jelenléte felől, ha szembe merünk vele nézni. Ha rájövünk, hogy min kell változtatni és tenni ahhoz, -egyfajta bakancslista ez-  hogy az életünk teljessé váljon önmagunk által… mert akkor egy kicsit meghalunk mi is, s rájövünk, hogy milyen értékes is az éltünk, s mennyi mindent nem tettünk meg, hogy nem is éltünk, hogy magunkat zártuk kalitkába, s nem a körülmények, a többi ember kötött minket gúzsba, hanem mi saját magunkat…s ez frusztrál, ösztönöz, tovább lendít..

 Akkor tudjuk meg, hogy élünk, mikor valamit/valakit elengedünk, a ragaszkodásokat, a függőségeket, egy kapcsolatot, egy személyt a halál által, …”Aniccsa”, mondja a szanszkrit nyelv erre az állandótlanságra, mulandóságra, „csak egyszerűen engedd, hadd menjen”…

Minden halálélmény, amely érzelmileg megérint minket, elgondolkodtat, s tudatosítja bennünk azt, hogy egyszer mi is meghalunk, tudatosítja bennünk azt, hogy az élet egy szempillantás alatt véget érhet, s hogy milyen esendőek és sebezhetőek is vagyunk, s hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy holnap, nézhetünk-e szeretteink szemébe még, kimondhatjuk-e a kimondatlan szavakat. Ilyenkor halálszorongás vesz erőt rajtunk, s átgondoljuk, hogy mi értelme van jelenlegi életünknek, hagyunk-e valamilyen lenyomatot magunk után, átértékeljük, hogyan is élünk, milyen értékrendszer szerint irányítjuk életünket??

S remélhetőleg megtanuljuk értékelni a „most”-ot, ami adatott, hogy lélegzünk, hogy érzékszerveinkkel érzékeljük a világ csodáit, hogy dobog a szívünk, hogy vidáman falatozni tudunk, hogy járhatunk, vagy futhatunk erdőn, hogy van családunk, barátaink, társunk, hogy tudunk segíteni, adni magunkból, s hogy tudunk szeretni és ölelni. S ha ezért minden nap köszönetet és hálát is tudunk mondani és adni, és meg tudjuk ezt becsülni, azt, amink van, s nem a hiányára koncentrálni, csak akkor tudunk más minőségben élni. Mert nincs jó, vagy rossz….csak a „van”, a tapasztalat van, s annak a hiánya.

A halál, a búcsú egyben katalizátor is, egy küszöbélmény, mely átvezet egy létezést tudatosító állapotba. S ameddig élünk, szorongunk, a léttől, s létért, mert az élet és halál szorongás, az egységből kiesés kínzó magánya, az ősbizalom/ bizalmatlanság központi kérdése, melynek szembenézése nélkül nincs tudatos létezés, csak sodródás, felszínes emberi megélések. Az igazi út, a halállal való szembenézéssel kezdődik.

És igen, el kell búcsúzni életünk lezáratlan köreitől is, szembe kell nézni a fájdalmakkal, a halállal, mert hihetetlen erő és kegyelem rejlik benne….az új élet csodája! Ez az-az út, mely az újrakezdéshez vezet, s ezt mindenkinek egyénileg kell végig járnia.

De a halálfélelemben ott van az életfélelem is, a felelősség fel nem vállalása. S mivel a haláltól, az elmúlástól, a irányítás elvesztésétől félünk, addig az élettől is, mert a meg nem élt pillanat, a dolgokon való rágódás, az elkeseredés, a jövőtől való beteljesülés érzése eltolják az élet megélését egy távolabbi időpontra, vagy leragasztanak a múlt sérelmeinél, s ellehetetlenítik az adott pillanat megélését, az örömöt, az élet lehetőségeinek felismerését és kihasználását, s eltávolítanak a jelentől, mely által az élet a meg nem élt élet kategóriájába sorolható, a sodródásba, a vegetálásba, a nem tudatosan élt terminusába.

Szomorú, hogy nem találkozhatunk velük már itt, de már nyugodt a szívem, mert egyrészt tudom, hogy beteljesítették életfeladatukat, s úgy hagyták itt eme földi világot, hogy oda mentek, ahová tartoztak……a hófedte hegyek és csillagok közé…s már elégedettek, boldogok és tovább tudtak lépni az Egység felé, ahonnan jöttünk.

Mindenkinek szembe kell nézni a démonjaival, hogy tovább tudjon lépni, akár egy lépést is az útján, melyen lépked.  Nyugodjanak Békében!

Csak a fent és a lent létezik, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség. -“Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál. “

A nevelés művészete: „Segítek Neked, hogy önmagaddá válhass…”

“Gyermekeid nem a tieid. Általad érkeznek ide, de nem tőled. Jóllehet, nálad vannak, de nem rendelkezel velük,mint tulajdonaiddal. Csak szereteted adhatod nekik, gondolataidat nem, mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek hajlékot adhatsz, de lelküknek nem,mert lelkük a holnap házában lakik, melyet nem látogathatsz meg, még álmaidban sem. Megkísérelheted ugyan, hogy velük azonos légy, és őket azonossá tedd magaddal. De az élet nem megy visszafelé és nem áll meg a tegnapnál. Te vagy az íj, mely gyermekeidet, mint élő nyilakat a jövőbe röpíti.”    Kahlil Gibran: Lelkünk a holnap házában lakik

Világunkban jelenleg változás zajlik, a régi értékek megkérdőjeleződnek, újak alakulnak, új kozmosz van születőben, melyet már nem a félelem, a földi anyagi javak megszerzése, a hatalom, a zsarnokoskodás mások felett irányít majd, hanem előtérbe kerül az összefogás, az egymás segítése, egy új értékrend, más, magasabb minőségű, finomabb életforma kialakítása, az értékek védelme és óvása, az egyéni és közös szellemi fejlődés.

S ebben a változásban a gyerekeink is helyet kapnak. Mi alakítjuk a jövő nemzedékének életét, ez a mi felelősségünk! Gyermekeink olyanná válnak, amilyenné mi tesszük őket! Nekünk kell példát mutatni és a változás mellett a voksunkat letenni, először saját magunkban, hogy Ők majd ezáltal mások lehessenek. Mert ahogy mi változunk, úgy alakul körülöttünk is minden, s ezzel teremtünk lehetőséget a fejlődésre nekik is.

Ha mi szülők és pedagógusok közelebb kerülünk saját belső esszenciánkhoz, a Lélekhez, s világi szerepeinken túl felfedezzük, hogy „Kik is vagyunk?” valójában, ezáltal segíthetünk a gyermekeknek és fiataloknak is alakulni, felfedezni önmaguk fényét, belső magját,különlegességét, ezzel adva ragyogást az egész teljességéhez.

Hiszem és tudom, hogy a világrend szerint működik. E rendet, meg kell ismernünk ahhoz, hogy haza találjunk.

Hiszem, s tudom, hogy mindenki egyéni feladattal érkezik vendégségbe a Földre,s ezt meg kell ismernie és beteljesítenie ahhoz, hogy boldog és teljes életet élhessen.

Hiszem, s tudom, hogy gyermekeink nem ok nélkül választanak minket szüleikké, s hogy mindkettőnknek dolgunk van egymással, egymás fejlődését szolgálva.

Hiszem, s tudom, azt, hogy csak szeretettel, odafordulással, elfogadással és figyelemmel lehet nevelni, megadni a gyökereket, az alapokat, a stabilitást, a támaszt, a biztonságot, hogy utána a szárnyaival repülhessen, próbálkozhasson, tapasztalhasson, tanulhassa az életet, felfedezhesse magát, s benne a világot, hogy ő is szolgálhasson, s adhasson magából, hogy aztán majd újat nyújthasson a következő generációnak is.

„Segítek Neked, hogy azzá válhass, aki valójában vagy” – ez a nevelés célja. Segíteni ezen a fantasztikus, kihívásokkal és csodákkal teli úton, mely kicsiszolja, szépen megmunkálttá teszi azt a gyémántot, ami mindenkiben ott belül megtalálható, és nem egyenlő a személyiség szerepeivel, egy olyan esszenciális minőség, mely kikívánkozik,várja, hogy megszülethessen, hogy megmutathassa egyedi formáját, azt az ékkövet, mely különlegessé, briliánssá teszi.

A nevelés a csiszolás, kiteljesedés művészete, a tündöklő briliánssá válás útjának átadása, a „hogyan?”, a kísérés művészetéé, mely a bölcsesség megszerzését, az egyetemes rend és törvényszerűség átadását célozza.

Az iskolában sem tananyagot, információhalmazt kellene oktatni, hanem elfogadva, szeretve nevelni, formálni, segíteni kell kicsiszolni mindenki saját gyémántját, segíteni az életleckék megdolgozásában, a terhek letételében, a kihívások megoldásában, ezzel készítve fel az életre.. kísérőként jelen lenni, kezét fogva rálépni az útra, mely önmagához vezet el, hogy mindenki megtalálhassa és beteljesíthesse küldetését.

 Az esély adott!! A változás bennünk van, de tenni kell, nekem is, neked is, nekünk is, együtt, hogy egy élhetőbb, boldogabb, tartalmasabb, rugalmasabb, változni akaró és változni tudó, fejlődő világban nőhessenek fel gyermekeink!

 Mi itt vagyunk. Várunk…segítünk lépkedni az úton, segítünk eligazodni a világ rendjében, hogy neked is, nekik is könnyebb és tartalmasabb legyen az élet.

www. omniverzum.hu

Spirit Selfness, spirituális önismeret

“Nem a gondolataim, az érzelmeim, az érzékszervi érzékeléseim és az élményeim vagyok. Nem az életem tartalma vagyok.

Élet vagyok. Az a tér, amelyben minden dolog történik.

Tudatosság vagyok.  A Most vagyok. ÉN VAGYOK.”

/Eckhart Tolle/

De ki az az ÉN?

Egyszer mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor önmaga számára meg kell határoznia, ki is  valójában. Akár egy hirtelen felismerés,  akár éveken át érlelődő kínzó érzés, krízis kell ahhoz, hogy elkezdjen mocorogni benne a kérdés, miért is van e világon, mit is akar igazán az élettől. Mert változni, fejlődni az örömben, vidámságban, átalakulás és veszteség nélkül nem lehet.

Ekkor minden átformálódik, új értelmet nyer a létezés, mert felsejlik valami új, ami eddig nem létezett benne, egy újabb reménysugár, hogy végre helyére kerülhetnek a dolgok. Ilyenkor hív az ismeretlen misztikus vonzása, mely egyben félelemmel is teli, félelemmel, hiszen az ismeretlen egyben bizonytalan is, s ami bizonytalan, az gyökértelen, az ingoványos nem tart meg, s abban nagyobb a sérülés veszélye.

Szükséges az érzelmi “szutykok”, kötődések,  a mindig ismétlődő körbe-körbe játszmák, életleckék felismerése, elengedése és átdolgozás; a meglévő, elavult hitrendszer átértékelése, a személyiségszintű egos kérdésinek  (pl. dominancia, féltékenység, önzőség, nagyravágyás, adás-kapás) áttranszformálása.

S e változáshoz könyörtelen szembenézés kell a saját tükörbe, az álarc levetése, a meztelen igazsággal való szembenézés bátorsága, hogy olyan kép is visszanéz  majd a tükörből, ami nem fog tetszeni, a kifogások átlépése, a felelősségvállalás. Elengedhetetlen a szembenézés, a bátorság, döntés, a hit és eltökéltség,  elköteleződés, a vágy a szabad akarat, a megtalált életcél megvalósítására, rugalmasság, kitartás, tett és türelem.

Ez az önismeret, s ha ez átlépi a személyiségszintet, az egy életben való földi gondolkodást, az anyagi világ határait, s kitekint magasabb dimenziókba, a létet irányító élettörvények felé, akkor már lélekszintű, spirituális önismeretről beszélünk…s ez a cél..hazatalálni, megérkezni oda, ahonnan elindultunk, s ehhez megtalálni a saját utat, benne az életfeladatot.

S ez a folyamat különböző mértékű veszteséggel, fájdalommal is járhat,  nemcsak rossz közérzettel, érzelmi instabilitással és hullámzással, hanem akár a fizikai test konkrét kínjaival is, mely az átalakulásából eredő, az érzelmi és mentális testből elengedett ragaszkodások, félelmek, kötődések oldódásának következménye, mert az újból működő energetikai rendszer áramlása kezdetben  fizikai szinten megjelenő fájdalmakat is okozhat.

Ha az ember energetikailag tisztul, s belső csatornái finomodnak, össze tud kapcsolódni felettes Énjével-Lelkével, s elkezd “emlékezni”, hogy mi is az életfeladata, Ki is valójában, miért is jött ide a Földre, akkor megtörténik a csoda. Közelebb tud kerülni igazi, már a személyiségszinten túli Önmagához, újból felfedezi lénye tökéletességét.

Mi is az  a  Selfness?

A Selfness egy új szemlélet mód, amely életformaként a testi, lelki, szellemi harmóniát teremti meg, javítja a közérzetet,  az életminőséget, egy összefogó nyitott irányzat. Melyben benne foglaltatik ugyanúgy a testi (preventív és korrektív módszerek az egészség megelőzésére és visszaállítására, egészséges táplálkozás, mozgás), az érzelmi (sérelmek, kötődések elengedése), lelki (harmónia megteremtése, egységélmény) és szellemi (bizonyosság, bölcsesség, magasabb rendű törvények, integrál szemlélet) tényező is.

Helyet kap benne az önismeret, mely az én hosszútávú és folyamatos külső visszatükrözések általi változtatásáról, az egészséges énkép kialakításáról,  személyiség fejlesztésről, valamint a szellemi esszenciális tudatosság emeléséről szól.

Ma már tudjuk, hogy az igazi földi boldogság megéléséhez nemcsak testünket, de lelkünket, és szellemünket is táplálnunk kell, s foglalkoznunk kell a belső fejlődésünkkel, felelősséget kell vállalni a magasabb rendű esszenciánk felé való továbblépéssel, s a személyiség fejlesztésén kívül a tudat emelkedését is elő kell segítenünk.

Ehhez azonban folyamatosan csiszolnunk kell a bennünk lakozó gyémántot, tanulással, önfejlődéssel, a tanultak beépítésével és alkalmazásával, hogy folyamatosan felcsillanjon gyönyörű, összetett kristályos szerkezete, s minél finomabb, egyedibb lehessen.

Ha a személyiség fejlődni akar, s a tudatát tágítani, emelni akarja, meg kell ismernie a Szellem és a Lélek tervét is, s alázattal fejet kell hajtania a Mindenség Törvényei előtt, ki kell lépnie a fizikai én keretei közül, be kell lépnie az Egyetemes Tudás előszobájába, túl kell lépnie a halandó lét gondolatiságából. Ez a tudat evolúciója, ez a Lélek igazi terve több életen keresztül, maga a fejlődés, a tudatszint emelése.

Ehhez segít hozzá a Spirit Selfness, mely segítségével “felébredhetsz”, elindulhatsz önmagad felé, s a megértésen, saját rendszereden való “átfuttatással”, a belátáson keresztül fedezheted fel az egyetemes tanulságot, amely aztán már a tied lesz, s beépítheted életedbe, hogy ezáltal változtathasd meg azt, s így a környezetedet is.

E programot, mely egy meghatározott úton át vezet el az élettörvények feldolgozásának segítségével az ÖNMEGVALÓSÍTÁS-hoz, tanítóm, barátom Váradi Andrea  álmodta meg. Ennek szellemiségében vezetjük MI is kollégámmal, barátommal Ledniczki Gabriellával.

A program neve: Spirit Revolution* Szellemi, Tudati Áttörés

“Vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet… Tovább kell menned, hiszen dolgod van… Nem tudhatod, meddig élsz, s lesz-e egyáltalán időd eljutni utad végcéljához… Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy” Márai Sándor

Lélekgyógyász, vagy pszichológus?? Melyikük ad menedéket, oltalmat?

A rossz hír, hogy egyik sem! Mert oltalmat, menedéket, csak magad adhatsz magadnak. Persze segítő kezek lehetnek, akik megtartanak, akiknek az ölébe sírhatsz, akik utat mutathatnak, akik segítenek a kijelölt úton haladni, akik kísérnek. De az úton neked kell végig menni, a hibákat megélni, azokból tanulni, a fájdalmakat elsírni, a nevetést megízlelni. Ők „csak” segítők, támogatók, lámpások.

Másrészről egy szintig mindkettő menedéket és könnyebbséget ad, akár egy időre, de kiemel, más megvilágításba helyez, új nézőpont ad. S egy ideig mindkettő felold, megkönnyebbülést hoz.  Csak a végcél különböző, a kettő nem egy irányba vezet, az egyik mélyebbre visz az önmegismerésben, egy csodálatos világba kalauzol el, a Lélek rejtelmeibe, s ott meg is tart, nem enged letaszíttatni.

De is jelent maga a LÉLEK szó?

A ma oly „divatosnak” nevezett LÉLEK szót többféle jelentés tartalommal töltjük meg: ”lelkem mélyéből szólt”, „szívvel-lélekkel csinálom”, „a lelkemig ért”, „a lelkem útja”, „a lélek rejtelmei”, „üres a lelkem”, „lelketlen tett”.

Többféle értelemben használjuk, mert többféle értelemmel ruháztuk fel az idők, korok, tudatossági szintek által: a lélek, maga szemmel láthatatlan. Ómagyar eredetben: „léled”, élő dolgot jelöl. Vallási értelemben halhatatlan részt jelent, test nélküli lényt, amely a különböző vallások tanítása szerint az ember személyiségének anyagtalan, fizikailag nem érzékelhető, Istennel rokon hordozója, amely magasabb rendűvé teszi az embert az állatoknál, más élőlényeknél.

A „hétköznap” ember, lélektani értelemben használja e szót, mely az ember belső világát jelenti; az érzékelés, emlékezés, képzelet, gondolkodás, értelem, akarat jelenségeinek és folyamatainak összefüggő egésze; egy személy tudatának működése, és ennek jelenségei, és e jelenségek összessége. Tágabb értelemben az ember személyisége, jellemének sajátosságai, alapvető vonásait takarja (A kamaszok ábrándos lelkek).

Átvitt értelemben, jelenthet közös szellemet, szellemi értéket, minőséget („a kor lelke a szabadságot tükrözi”);személy megszólítást, főleg barátságos, kedveskedő, családias, régente megtisztelő, ma akár leereszkedő használatban („Édes lelkem, lelkem, jó anyám”); lehet belső hév; személyes lelkesedés („Csak lélekkel lehet nagyszerű dolgokat tenni”.). Régiesen, népiesen, különálló személy („Nem lakik ott egy lélek sem”); de jelenthet lényegbeli elemet, egy dolog legfontosabb részét („A pedagógus szakma lelke, a szolgálat”); éltető elemet, előrevivő mozgatórugót („Az új tanuló lett az osztály lelke”); kitartást biztosító erő („A tűzoltót lelke átsegíti az akadályokon”); egyfajta belső igazságérzetet (a lelkiismeret); az érzelmek, gondolatok legtitkosabb, legrejtettebb részét („A lelke legmélye, rejteke”).

Fizikai Énünk, itt a földi valóságban a Személyiségünkből áll, mely halandó, s része a fizikai- és érzelmi test, valamint az alacsonyrendű racionális, logikus elme; melyre ráépül az Egyéniség szintje, a halhatatlan Lélek, amely a magasabb rendű elmét, az intuíciót és a spirituális akaratot ötvözi, így integrálva a LÉLEKKEL átitatott személyiségét hozza létre, melyben az anyag (fizikai szint)– lélek – szellem hármassága fejeződik ki.

A Szellemi ÉN az ember halhatatlan részét képezi, irányítja a Lelket, itt testesül meg az Isteni Akarat.

A LELKI ÉN a Teremtői terv őrzője, Ő irányítja a személyiséget, Ő dönt, hordozza a lelki akarat energiáját, szintén az ember halhatatlan részét képezi. A fizikai szintű betegségek a Lélek elfojtásának következményei.

A Fizikai Én a Lelket és a Szellemet szolgálja, mely egy-életben gondolkodva halandó, s általa ölt testet a Lélek, ez a ruhája, Ő ad neki otthont, Ő általa fejlődik, tapasztal, tökéletesedik. Az a földi ember, aki csak személyiség szinten éli életét, az asztrális síkból (4. dimenzió, érzelmi sík) meríti az energiát.

Ha a Személyiség fejlődni akar, s a tudatát tágítani, emelni akarja, meg kell ismernie a Szellem és a Lélek tervét is, s alázattal fejet kell hajtania a Mindenség Törvényei előtt, ki kell lépnie a fizikai én keretei közül, be kell lépnie az Egyetemes Tudás előszobájába, túl kell lépnie a halandó lét gondolatiságából. Ez a tudat evolúciója, ez a Lélek igazi terve több életen keresztül, maga a fejlődés, a tudatszint emelése.

De miért is más a kettő? Ki mutat igazi, teljesebb utat?

A pszichológia is használja az ő értelmezésében a lélek fogalmát, de ezt a fizikai szintre korlátozza, az egy-életi múlt – jelen – jövő aspektusában, s magát az emberi személyiség finomabb rétegét jelenti, ennek megismerését célozza, mely halandó. A viselkedésben, érzésekben, a múltban megélt történéseket jelenít meg általa, s ezek feldolgozásán, ezeken való „túllépésen” fáradozik. A fizikai világban való boldogság megélésén, kiterjesztésén dolgozik, igyekszik a személyiség egyedi sajátosságait felkutatni, s megismertetni a pácienssel, a fizikai létben való helytállást, a szocializációt, a beilleszkedést, a reszocializációt, a hatékony munkaképességet tűzi ki céljául, nem tekint túl a személyiség dimenzióján, nem keresi a szellemi mélységeket, célja a személyiség fejlesztése.

A pszichológushoz forduló emberek jó részénél már valamilyen torzulás, diszkomfort érzet, társadalmi beilleszkedési nehézség, esetleg már testi/pszichés betegség jelenik meg, mely akadályozza őket a külvilágban való zökkenőmentes viszonyulásban.

A segítség kérés motivációs alapjaiban is különbséget lehet felfedezni. A pszichológust,  -az „átlagosan gondolkodó ember”, aki a racionális elme szintjén él-  az orvos kategóriába sorolja, még akkor is, ha nem pszichiáter, s diszkriminációként, stigmaként éli meg, szégyelleni valónak érzi a hozzá való fordulást, mert akkor szembe kell néznie a normáktól való eltéréssel, konfrontálódnia kell a mássággal, a kirekesztettség érzésével, melyet a mai „dobozolós”, „ne lógj ki a sorból” társadalom nem tűr.

Legtöbb esetben környezeti nyomásra fordulnak segítségért az emberek, s nem önindítottságból, a belső változni vágyásból.  Aki eljut odáig, hogy nem érzi jól magát a bőrében, a közvetlen környezetében és a világban, felébred benne a bűntudat az élet értelmével és a „meg nem élt életével” kapcsolatban. S ilyenkor, vagy magába zárkózik, elkülönül, s a pszichiátriai kórképek tárházát produkálja viselkedés és személyiség szinten, vagy belső hajtóerőből, a krízis közepén elkezdi keresni a válaszokat az élet nagy kérdéseire: mint a halál, értelem nélküliség, elszigeteltség, magányosság érzés, szabadság, felelősség kérdései, elkezdi feszegetni a saját határait, összetűzésbe kerül saját magával, az egójával, krízisek sorozatán megy keresztül személyiség szinten is, külső és belső világa összeomlani látszik, s akkor elkezdi keresni az összefüggéseket, keresni helyét a rendszerben, új utakat megoldási módokat kutat fel.

Fejét felemeli, s kitekint, így keresi útját a hagyományos rendszerben, melyben a pszichológia adhat enyhülést, vagy ha már kellőképpen csalódott,  s évek óta járja a pszichológiai rendelőket, terápiákat, s belefáradt saját fájdalmába, akkor az ezotéria, spiritualitás dzsungele felé kacsingat, keresi a különböző módszereket, melyekben reményt, kapaszkodást lát, új hitet remél általuk, s sokszor el is veszik bennük. Miért keresi a válaszokat? Mert elkeseredett, s annyi helyen járt már, annyi módszerrel próbálkozott, s végre haza szeretne találni.

Mert egy problémát ugyanazon a szinten megoldani nem lehet, melyen keletkezett, ezt már A. Einstein is megmondta; meg már nem elégítik ki a régi tudatot lenyomó válaszok, melyek elemző-analizálók, bonyolultak, ok-okozatra épülők, ítélkezők, kritizálok, a rutin szerint haladnak, s egy külső erőbe hisznek, kapaszkodnak. Valami mást akar, ami a belső erőre támaszkodik, a belső fényt csiszolja, s hiszi, hogy lénye csodálatos és hatalmas, amiben nincs hierarchikus logika, ahol nincs ítélkezés és elemzés, mert az egyszerűség, a bizalom, az elfogadás, befogadás és az esszenciális lény felfedezése a cél.

A pszichológus tehát, a fizikai szintű boldogság megtartásáért, a jéghegy csúcsán dolgozik, jó esetben az egyéni felelősségvállalás felé terel, csak személyiség szinten gondolkodik (fizikai, érzelmi, alacsonyrendű elme), s végcélként az ént a társadalom elvárásainak rendezi alá, mindent megfoghatónak, biztosnak akar tudni, mindent maga akar uralni, kontrollálni, s ebben nem létezik halhatatlan látásmód, nem azért, mert, „rosszabb”, vagy tudatlanabb, hanem azért mert maga a rendszere nem is „látja”, nem is érzékeli ezeket, más tudati dimenzióban mozog a terapeuta maga. 

Ezzel szemben a lélekgyógyász a felsőbb ént, a halhatatlan Esszenciát szólítja meg, s a személyiséget felelősségvállalásra igyekszik bírni, hogy ismerje el a magasabb rendű létet és a spirituális élettörvényeket, igyekszik az én „szemét” felnyitni, felébreszteni a változásra, a fizikai korlátok közüli kilépésre, a tudat fejlesztésére, hogy ÉN lehessen, hogy Egyéniséggé váljon. Ő a magasabb rendű, „igazi” Lélekkel foglalkozik, Őt ápolja, segíti a fejlődésben, a kiteljesedésben, a sorsútjának megtalálásában.

A lélekgyógyász a magasabb rendű, halhatatlan szellemi minőség kibontakoztatásáért dolgozik, a tudati evolúció belátásán és fejlesztésén fáradozik, s nem csak a fizikai test betegségével, az érzelmi-, gondolati elakadások feloldásán munkálkodik, hanem a szellemi minőségben való gondolkodásra világít rá, a tudatosság emelését segíti, hogy ezt a fizikai szinten is meg lehessen élni, le lehessen horgonyozni, s a megtapasztalásokat ennek szolgálatában, tudatosan megélve integrálni.

Kliensei között nemcsak betegek fordulnak meg, hanem önmagukat mélyen megismerni vágyó emberek, akik alapjában véve „jól levők”, de keresik a magasabb üdvösséghez vezető utat, az Egy-séget. Tökéletesíteni, csiszolni szeretnék belső fényüket, az önmeghaladás a fejlődés útját járják, belső értékeiket a magasabb rendű törvények (pl: szabadság, fejlődés, sors, aratás, egység, önmegvalósítás, aktiválás) szolgálatába szeretnék állítani, így megmutatni, odaadni a világnak, aminek alapja a szeretet, szolgálat, az új energia.

A magasabb rendű kiemelést, a létproblémákra való rálátást, az igazi megoldást a lélekgyógyász tudja megmutatni, mert ő túl tekint a személyiség halandó dimenzióján, szellemi magasságokba tör, nem az egy-életi létben gondolkodik, hanem a fejlődést egy spirális vonalként látja, melyen lépcsőfokonként lehet előre haladni, s ahol a legtöbb ember az 5. emeleten, a racionális szinten tartózkodik.

Sokan már útkeresők, elindultak, már ébredeznek, őket már nem elégítik ki a társadalom konvencionális válaszai, a tömegbutítás. Ők már megéltek sok mindent, fájdalmat, leckéket az életükben, s keresik a saját válaszaikat, az új megoldásokat, az új kihívásokat, a más megközelítéseket. Nekik már nem felelnek meg a szokásos válaszok, s a földi leckéket, kihívásokat egy magasabb rendű nézőpontból kezdik szemlélni, felülről közelítenek, az egyetemes bölcsesség szintjéről, s nem az alsó régiókból.

A világot azonban, s benne magunkat is csak egy tágabb, kitekintőbb nézőpontból, integráltabb, egységesebb összefüggésben, rendszerben érthetjük meg, melyben helye, létjogosultsága, oka van minden élettörténésnek, minden cselekedetnek, a fizikai világnak, mely a fejlődés színterét biztosítja. Helye van a fizikai dolgoknak, földi boldogságok megélésének, anyagi jólétnek, csak a magasabb rendű célnak kell rendelni ezeket, s nem öncélúan vezérelve élni meg e minőségeket.

Integrálni kell a megélt eddig tapasztalatokat, az egós kérdéseket le kell tisztázni, a határokat megtartva önmagunkat kiterjeszteni, az érzelmi sérüléseket, gátakat, blokkokat fel kell oldani, magasabb szintre kell emelni, a személyiség aspektusait, én-részeit „összeterelni, rendet rakni köztük”. Az ilyen szemlélet által kitekintést nyerhetünk, látókörünk tágul, test-lélek-szellem egységében, egész-ségben, egy felsőbb nézőpontból megérthetünk, átélhetünk dolgokat, hogy saját igazságunk miként kapcsolódik a többi lény, s a világmindenség igazságához, s ebben nekünk mi a szerepünk, mert egy nagyobb rendszerben önmagunk kicsiny problémáinak megértése, átlátása, elfogadása könnyebb.

A lélekgyógyászat tehát, szárnyakat ad, felemel, kitágít,  egy olyan tükröt tart,  melybe megláthatjuk igazi esszenciális, tiszta arcunkat, lényünket. Egy magasabb rendszer felé, az egyetemes igazságok, élettörvények felé közelít,  tág módszereket használ: mint spirituális élettörvények,

magas rezgésű esszenciák (kristály, növényi és komplex esszenciális módszerek, Aura szóma), számmisztika, kronobiológia, magas nézőpontú asztrológia, Symbolon, Tarot kártya, szín- és rajzelemzés, művészet-,  tánc- és zeneterápia, NLP-s módszerek, meditációk, energetika, egzisztencionális és integrál pszichológia, gyógyító beszélgetés  stb.

Míg a hagyományos pszichológia egy bizonyos szinten túl nem tud tovább emelni, az ő tükre mélyén nem tudjuk felfedezni isteni énünket, mert nem tud a tükör mögé láttatni, mert ő sem látja azt, s ezért a tudat evolúciójában fixálva tart egy bizonyos tudatszinten.

Azt azért le kell szögezni, hogy egyik út sem könnyű. Sem a hagyományos pszichológia által kínált személyiségfejlesztés, sem a spirituális lélekgyógyász által mutatott önfelismerés, önmeghaladás, kiteljesedés, fejlődés, nem víg tánc. Hanem a fájdalom tánca, a rút kiskacsa halála, melyből aztán gyönyörű, szárnyaló, az eget és vizet átszelő hattyú válhat. De először meg kell halni, el kell porladni a pokol égető tüzén, átélni a kínt, megkönnyezni a fájdalom cseppjeit, elengedni a régi mintákat, sérelmeket, félelmeket, esetleg lerombolni a felépített hit-, egó- és értékrendszert, majd átformálni, újból felépíteni, újat alkotni lépésenként, hogy újjászülethessünk egy magasabb, esszenciális minőségben.

A pszichológia nem tud ilyen magaslatokig röpíteni, esetleg személyiség szintig tud nyújtani boldog, kiegyensúlyozottnak gondolt életet annak, aki felelősséget vállal, s dolgozik magán…de annak élete egy idő után hiányos, üres marad…., mert hív a végtelen, a végső beteljesülés. A lélekgyógyászat az Univerzumig repíti azt, aki alázattal, tisztelettel és felelősségvállalással odaadja magát a fejlődésnek, s folyamatosan keményen dolgozik érte.

A döntés rajtad áll, hogy melyiket választod??!

A világ, a Föld, az emberiség válságban és változásban van, paradigmaváltásra, akaratra, tudatos lépésekre, tettekre, fejlődésre van szükség. Ebben a változásban segítenek a spirituális lélekgyógyászok, akik folyamatosan magukon is munkálkodva, az új, magasabb rendű minőség felé törekednek, így mutatva fáklyát az őket követőknek, támogatják a személyiség – lélek – szellem egységének kibontakozását, a tudati váltást, ezzel segítve a bolygót is a fejlődésben, felemelkedésben.

Szülők Iskolája a tudatos és felelősségteljes gyermeknevelésért, a BOLDOG GYERMEKKORÉRT…

A gyermeknevelés igen összetett, felelősségteljes és tudatosságot igénylő folyamat az Élet Iskolájában, s ugyanúgy egy életlecke, kihívás, mely segítő karok támogatása mellett TANULHATÓ.

A szülői szerep, nem csak egy felvett minta, a társadalmi szerepek egyike csupán, hanem lelkünk megnyilvánulás, igazi önkifejezése a szeretet eszközével, mely által Mi magunk is kiteljesedhetünk, s megmutathatunk valamit önmagunkból.

Gyermeked a Földre való leszületésével megtisztelt Téged, s Téged választott, hogy földi sorsát egyengesd, kísérd, segítsd. A nevelés gyönyörű folyamat, melyben példával, megengedő szeretettel, s a feltételek biztosításával segítünk gyermekeinknek elindulni saját útjukon, amiben felfedezheti személyisége és Énje határait és határtalanságát. Segítve támogatni, támogatva segíteni, ez a jelmondata. „Megengedem, és teret biztosítok neked, hogy azzá válj, aki Vagy!”

Gyökerek és szárnyak … ezeket adhatjuk csak, de ha ez megvan, akkor mindent megadtunk. Gyökereket az alapokhoz, a repüléshez, a biztonság, stabilitás, hátország miatt, melyre építhet, ahová mindig hazatérhet, ha szüksége van ránk, mert ott megértik, elfogadják olyannak, amilyen. A hitet, a fejlődésben való bizalmat, és a szárnyakat, melyek felemelnek, biztatnak, melyek, ha kell, megtartanak. Ezek szükségesek az elinduláshoz, az önálló életesélyhez, az önfelfedezéshez, önkiteljesedéshez.

Engedjük repülni őket, adjuk meg szabadságukat, biztassuk őket lépésekre, tettekre, az elindulásra, a befelé nézésre is, támogassuk őket, adjunk lehetőséget a hibázásra, s fogadtassuk el velük, hogy a hibák természetes velejárói az életnek, s tapasztalatgyűjtésre valók.

Adjuk meg neki, tehát mindazt, amit adni tudunk, adjunk minőségi időt, tanítsuk meg őket a szeretet képességére és kifejezésére, az életben való boldogulásra, a másokon való segítés csíráit ültessük el. Nevelgessük úgy, mint egy magvacskát, tápláljuk szeretettel, jó szóval, megerősítéssel, örömmel és élményekkel, és akkor, növekedésnek indul, s saját tapasztalatait, élményeit hozzátéve szép, sudár növény fejlődhet belőle.

Ez az út azonban hosszú, bizonytalanságokkal és kérdésekkel teli, hullámvölgyek is helyet kapnak benne, sok apró lépések munkáit igényelik, mind gyermektől, mind a szülőktől egyaránt.

A régi nagycsaládi generációs modell megszűnt létezni, mely segítséget adott a szülőknek, mintával, példával, tapasztalattal, s nem utolsó sorban közvetlen fizikai jelenléttel. Ezt a tudást, bölcsességet mostanság máshonnan kell megszereznie a mai kor szülőinek.

Ebben igyekszünk segíteni, útjelzőket mutatni ezen a sokszor rögös úton, ha kell egymás kezét fogva, tapasztalatokat cserélve, megoldási módokat mutatva, megnyugtatva!

Mert a nevelés folyamata csodaszép, még ha sokszor el is veszünk a napi problémákban, kimerülünk és kicsit belekeseredünk. Legyünk egy szellemi család, ahol nyíltan fel lehet vállalni önmagunkat, a problémáinkat, meg lehet osztani örömeinket, bánatainkat.

 

Miben tudunk segíteni, támogatni Téged?

* Ha úgy érzed, hogy belekerültél egy negatív spirálba, s már nem érzékeled gyermeked szépségét, különlegességét…Nehezen tudod elfogadni, hogy kicsit más, mint a többiek?

* Ha úgy érzed türelmetlen vagy a családoddal, s nem találsz ebből kiutat… elveszettnek érzed magad, elveszel a házimunka, a különórák és a gyerek házi feladatának kikérdezése közben?..

* Nehezen tudod gyermeked érzelmi kitöréseit kezelni?..Lelkiismeret-furdalás gyötör, mert dühöt érzel?…

* Elgondolkozol azon, hogy miért Őt „kaptad”, miért kell vele ennyit „bajlódnod”?…

* Nem tudod, mit kell tegyél, hogy boldogan meg tudjátok élni a mindennapokat?..

* Megkérdőjeleződik benned, hogy elég jó szülő vagy-e, jól csinálod?…

 

Témák, amelyekkel dolgozni fogunk:

* új élet fogadása a családban;

* az új-energiás gyermekek különlegességei (Indigó és Kristály Gyermekek)

* a családi szocializáció, a társadalomba illeszkedés folyamata, a családi és az intézményi nevelés kihívásai, problémahelyzetek kezelése, a szeretet kifejezésének módjai;

* a kisdedkor, óvodáskor, kisiskoláskor jellemzői, sajátosságai;

* a „hagyjál békén” korszak, kiskamaszkor életkori sajátosságai és kihívásai

* a nehezen kezelhető és/vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, fiatalok helyzete, nehézségeik, mit tehet a szülő?;

* a hatékony megoldási módok fontossága és lehetősége;

* és természetesen egyéni nehézségek megoldásának módjai…

 

Gyere, várunk hétfőnként 6-8-ig, egy közös megélésre, beszélgetésre.

Első foglalkozás: október 29. hétfő, melynek témája: Miért nem találják gyermekeink igazán a helyüket a világunkban? Mit tehet a szülő a változás érdekében, hogy mindenki boldogabb lehessen?

Helyszín: Ébredés Háza

Budapest, IX. kerüelt Mester u. 11. II. em. 3.,   24-es kapucsengő

Szeretettel várunk:

Molnár Anikó, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, Bach virágkonzulens

Steinmüller Csilla ezoterikus pszichológus, oktatási vezető

http://www.omniverzum.hu

A zene átformáló hatása… melyből megszületett a csoda…a Remetém útja, mely a Hős útja lett…

Fantasztikus dolgot tapasztaltam meg az önismereti úton, egy Tarot hétvége alkalmával a zene, a csoport és a vezető segítségével, mely megint egy lépéssel közelebb vitt magamhoz. Nem személyiségszinten, hanem mélységig, esszenciálisan…közelebb vitt a legbelső, igaz Magomhoz, az Eredethez, az áhított Egy-séghez.

Újból oldódott valami sejtszinten, mintegy átrezegtetve sejtjeimen belül a régi, beégett mintákat, emlékeket, s segített emlékezni arra, hogy Ki is vagyok valójában, s segített levetni a felpróbált, elnyűtt ruhadarabokat, a személyiségszintű szerepeimet. Amit átéltem, nehéz szavakba önteni, mert nincsenek rá nyelvi megfelelők, akármilyen csodálatos is a magyar nyelvünk. Csak azt tudom, hogy megint megéltem az igazi önmagamból valamit, egy darabot, s egyre teljesebb a puzzle képem, ami által itt a valós életben is az lehetek, úgy nyilvánulhatok meg, úgy adhatok, amilyen igaziból voltam egykoron.

A zene feloldotta bennem mindazt a gátat, blokkot, melyet a racionális gondolkodásom lekorlátozott, s felszínre törhetett az a tudás, magasabb bölcsessége, amit hoztam magammal, s mindenki birtokol, csak elhisszük, mert elhitetjük magunkkal/ elhitetik velünk, hogy nem a mienk többé. Mert a zene, mozgás, könnyed játék, a hangok játékos tánca, a levegő rezgése…s a mozgás, változás, fejlődés,..az élet is változás, állandó mozgás, hullámzás, dinamika, ciklikusság, ritmus, a sejtek, szövetek, szervek pulzálása, élet és halál játéka és tapasztalása, befogadás, kiáradás kiegyenlítődése, a tudati evolúció létráján lépegetés.

Ott, akkor megszülettem újra, új értelmet nyertek a dolgok. Megértettem, hogy miért jöttem ide. Eddig csak sejtettem, s meg tudtam fogalmazni verbálisan, az elme szintjén, de nem éltem át, ott legbelül a szív-lélek mélyén, csak puszta szavak voltak, nem hagytak mély nyomot bennem. Ez most megtörtént! Fentről kaptam a megerősítést, hogy jó úton járok!

Így kéne a gyerekeinket is tanítani, mert más értelmet nyerne minden…..ilyen tapasztalásokkal, mikor szinte beléjük égnek a dolgok, ott mélyen, s nem holmi felesleges elmeszeméttel táplálni őket, mely nem boldogít, s fejlődésüket nem szolgálja.

Egyetemes igazságokat láttam és éltem meg, más dimenzióban jártam, mely csodálatos volt. Egyenlőek voltak az emberek, nem volt diszkrimináció, nem volt félelem, háború, agresszió, éhezés, ember általi pusztítás…..a világ rendben működött, egyetemes rend uralta, egyetemes törvényekkel, s nem önzően romboló emberi, helye volt ott a mély emberi érintkezésnek, a szívből adásnak, szolgálatnak, a segítésnek…egy család voltunk. Kissé illuzórikusnak tűnt, de megnyugtatott, egyszerű volt és természetes, mert éreztem, hogy végre Hazaérkeztem.

Érzetem az egyetemes bölcsességet, lényem kiáradását, a kapcsolódás és összetartozás érzését, a hálát, hogy ide tartozhatom, hogy irányítva, vezetve vagyok egy felsőbb hatalom által, megéltem az ön-bizalmat, hitet magamban és a fejlődésben, s hogy Vagyok, egy folyamatnak a  részese, egy apró láncszemként, mert van helyem e gépezetben.

Más tudati mezőben jártam, ahol kitágult minden, s én piciny voltam, de egyben hatalmas, mindennek a közepe, megtartottam erőmmel a világot, s Ő megtartott engem, kezdet voltam a végben, vég a kezdetben, befogadás és kiáramlás egyben, feloldódtam, megszűntek a határaim, mégis tisztán érzékeltem a helyemet.

Enyém volt a világ, s a világ belsőmben volt; egyedül voltam, de mégsem féltem, mert minden erő bennem volt, a többiek ereje is, az a belső biztonság, feltétlen bizalom, hogy megtart a tér- és időnélküliség, s megtaláltam, amit kutattam már régóta, talán már előző életekben is, az érzést, a bizonyosságot, hogy merre tartok, mit kell tennem. Valami megváltozott, áttranszformálódott, újjászületett.

Megéltem magamban a gyógyító erőt: megadtam magam a fájdalomnak, amit a halál szele okozott eddigi földi életemben, s nem tarthat sakkban többé, mert üressége és ridegsége már megsemmisített, s nem veszíthetek, mert nem félek, …minden, ami fontos, ott van belül, a lelkemben, s nem a testemben.

Átengedtem a belső csend és fejlődés szépségét, erejét, hogy már igyekszem kevésbé beleragadni dolgokba, melyek nem szolgálnak, s elfogadom a történteket az életemben, s a kudarcokat eshetőségként, esélyként, megtanulandó leckékként fogom fel. S az addig sajgó fájdalom megszűnt létezni, s helyébe a növekedés és továbblépés izgalma, a lehetőség rajzolódott ki. S ebből építkezvén a megsemmisült vég, új kezdetet teremtett, s az erő által, melyet magamból és az univerzumból éreztem valami új, az ÉN születhetett.

Megéltem az elfogadás, megbékélés – megadás, fel-adás, elengedés – belső csend, béke, harmónia – odaadás, kiáradás, kiteljesedés, szeretet – Egység, feloldódás ívét. Leírhatatlan volt. Megtapasztaltam pusztán a Létezés örömét, ezt a leírhatatlan boldogságot! S megért bennem, hogy nem kell állandóan keresni, mert ott van!

A Hős útjára léptem, aki egyedül van, de már nem magányos többé, aki sokszor fájdalom és könnyek között, de a boldogságot, teljességet kutatva járja a számára kijelölt utat a megtapasztalások megélése által, tanul, tapasztal, továbbad, tanítvány és tanító egyben, s halad a fejlődési spirál lépcsőin felfelé, az igazi Otthon felé.

Már nem volt kínzó az addig tapasztalt félelmetes magányos Remete szimbóluma, megbékéltem vele, fejet hajtottam, mert tudom, hogy csak Őáltala lehetek az, aki, a segítőm ezen az úton. Remeteként a Hős útjára léptem, mert mindenki hős a maga ösvényének végigjárása közben. S megszűnt az oly égető párkapcsolati függőség, az állandó keresés a megértésre, a szeretetre azáltal, hogy magammal kapcsolódtam, s megtaláltam magamban a társat, saját magamat, s ez adja az alapot a külvilági, most már minőségű, mélységi, lélekszintű kapcsolatok igényére.

Örvendetes volt az a tapasztalat, hogy érzem a fejlődést magamon, akár hónapok távlatában, hogy honnan,  hová jutottam el, s látom a további kijelölt irányt, amiért még tennem kell. Ehhez azonban sokat kellett, s még kell is fejlődnöm, tapasztalnom, sírnom és kacagnom, átélnem az energia hullám sokszínű minőségi színezeteit, tennem és akarnom, alakítanom, lemondanom, fejet hajtanom, mind személyiség, mind lélek és szellemi szinten is, de megéri, mert ezáltal találhatom meg Önmagam, és az határtalan boldogság. Köszönöm, hogy megélhettem!

Mit tehetnénk még értük?? Spirituális gyermeknevelés…

A körülöttünk zajló környezeti és társadalmi változások  szele mindenkit megérint, kicsit és nagyot egyaránt. De, hogy kit milyen mértékben, s főleg, hogy gyermekeink hogyan szörföznek a változó energia minőségeken, az rajtunk múlik.

Mikor a gyermekáldás megérintett, elhatároztad, hogy megadsz neki mindent, ami csak tőled telik, szíved minden szeretetével. Nagyon vágytál rá, akartad Őt, vagy csak éppen váratlanul pottyant az új jövevény az életedbe, esetleg nem is akartad, mert azt hitted, hogy a körülmények áldozata vagy, s nem vagy képes felnevelni Őt.

Érkezésével a gyermek  Téged választott földi leckéinek megtapasztalására, azt a fizikai környezetet, életkörülményt, amit Te tudsz adni neki. Azt a személyiségszintű minta- és reakciórendszert, szeretetkifejező képességet, ami te vagy, azt a fajta szellemi és lelki minőséget, melyet tudattalanul, vagy tudatosan képviselsz, ahogy hozzáállsz a világhoz és saját magadhoz. Gyermeked ilyen viszonylagos körülmények között akart tapasztalni, fejlődési útját általad, rajtad keresztül bejárni itt a Földön. Mert anno Te is ezt tetted szüleiddel. Azért váltál azzá, aki vagy, mert pont őket választottad emberi testben földi ruhát magadra öltve. Persze a továbblépéshez „le kell” dolgoznunk őseink leckéit, terheit, generációs sérelmeiket, keresztjeiket hátunk mögött hagyva, alázattal és köszönettel továbblépni az új, egyedi, önálló, felelősségteljes élet felé.

Születésével átalakul mind külső, mind belső világod, s szorongásokkal teli csodás várakozási állapotba kerülsz, hogy „jó szülője leszek, jól fogom csinálni?”. Valljuk be, egy gyermek kötöttségekkel, kötelezettségekkel is jár, a felelősségről nem is beszélve, ami nagy lelki teher lehet, főleg, ha gyermeked kicsit “más”, mint az átlagos csemete, s különlegesebb törődést, több figyelmet igényel.

Igen jól, „éppen” jól, ez elég. Ha tényleg felelősséget tudsz vállalni életedért, ha lelkileg felkészültél a szülői feladatra, vagy éppen az új földlakó ébresztett rá a felelősség mivoltára, akkor minden jó úton halad. Meg fogsz tudni mindent adni neki, amire szüksége van, testileg, érzelmileg, szellemileg és lelkileg egyaránt.

A minőségi időt, figyelmet és türelmet, a példát, a a viszonylagos elvárások nélküli, megengedő szeretetet, a tapasztalás és fejlődés képességét, a bizalmat, az együttérzést, odafigyelést, a meghallgatást. Ha alternatívákat adsz, lesz miből választania, s szabadságát megtartva később Ő dönthet majd szabad akaratából élete felett, hogy melyik utat válassza, mert ugye ez a cél. De ne akarj bepótolni semmit, amit te nem kaptál meg, ne akard elhalmozni, túlkényeztetni, túlfélteni, élni helyette az életét, mert úgysem kímélheted meg, s leckéit úgyis neki kell megtapasztalnia.

Gyökerek és szárnyak… ezeket adhatjuk csak, de ha ez megvan, akkor mindent megadtunk. Gyökereket az alapokhoz, a repüléshez, a biztonság, stabilitás, hátország miatt, melyre építhet, ahová mindig hazatérhet, ha szüksége van ránk, mert ott megértik, elfogadják olyannak, amilyen. A hitet, a fejlődésben való bizalmat, és a szárnyakat, melyek felemelnek, biztatnak, melyek, ha kell, megtartanak. Ezek szükségesek az elinduláshoz, az önálló életesélyhez, az önfelfedezéshez, önkiteljesedéshez.

A nevelés, szocializálódás a környezet, társadalom elvárási-, követelmény és szabályrendszeréhez. Minden pillanatban nevelünk, mert példák, minták vagyunk. S sajnos nem csak jó példával szolgálhatunk. Ugyanúgy átadjunk a mi nem működő mintáinkat, félelmeinket, téves hiedelem rendszereinket, korlátainkat, megfelelési kényszereinket, mert mi sem tudunk rajtuk tudatosan túllépni és átalakítani.

És tudatosan nevel az intézményi rendszer, a bölcsőde, óvoda és iskola. Nagy a nyomás, a követelmény, hogy milyen ideállá kell nevelnünk őket. Nagyon nehéz megfelelni ennek az elvárási rendszernek, arról nem is beszélve, hogy ez legtöbbször hamis, irreális, túlkövetelő, nem az életre készít fel, s sajnos sokszor, mi magunk is ennek a hamis elvárási- és követelményrendszernek a csapdájába esünk, ezek rabjai vagyunk, s ezt próbáljuk bevasalni gyermekeinken is.

Ezt a nyomást a másfajta minőségű lélekkel született gyermekek nehezen viselik. S a környezet ilyenkor kategorizál, diszkriminál, és előítéleteket gyárt, hogy hyperaktív, figyelemzavaros, tanulási nehézséggel küzdő, nehezen kezelhető, autisztikus stb. Mindig vannak „divat” címkék, amibe kapaszkodunk, s ami felmentésül szolgál részünkre, hogy „nem vagyunk alkalmasak” nevelésükre, oktatásukra. Pedig csak más, egyedi, mint mindannyian, s nem megszokott reakciómódjával hívja fel magára a figyelmet, szeretetért kiállt, s arra szomjazik, hogy végre elfogadják olyannak, amilyen.

Érzékeny idegrendszere és energetikai rendszere miatt nehezebben alkalmazkodik az általunk felállított szabályokhoz, a változó, stresszes világ félelmet kelt benne, sokszor zavarodottá válik, számunkra furcsán viselkedik, s ilyenkor tehetetlenek vagyunk, hogy hogyan viszonyuljunk hozzá, s bizony érzelmeinkbe  harag, düh, feszültség és kétségbeesés is társul.

De tudnunk kell: ők a változás előhírnökei, az új minőségi élet magjai, az átmenetet segítik. Segítenek nekünk, hogy lehetőségünk legyen változni, Őáltaluk. Hogy  átgondolhassuk a már nem működő rendszer hiányosságait, a csapdáit, a hiedelemrendszereit, s mutassák az utat. Ezért vannak itt, hogy együtt könnyebb legyen a változásban. De ehhez nekünk is akarni kell a változást, s nyitottnak kell lennünk az új, más felé.

Sok szülő tanácstalan, kétségbeesett, kipróbált már sok mindent, hogy enyhülésre találjanak. Megjárták már a hivatalos helyeket, mint gyermekpszichológus és pszichiáter, esetleg kórházi bent fekvés gyógyszerelésre, Nevelési Tanácsadó, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, különböző Fejlesztő Központok, holisztikus, alternatív módszerek, technikák.

Ez egy ördögi kör: szeretné szeretni, de a gyerek próbára teszi  türelmét, tűrőképességét a napi gondok mellett, mert az általa ismert nevelési módszerekkel (jutalmazás, büntetés, dicséret, korlátok, elterelés) nem tud közelebb kerülni maximum csak személyiségéhez, ahhoz sem teljes mértékben, de szelleméhez, lelkéhez nem. És nagyon nagy a frusztráció súlya is a rokonok, közvetlen környezet részéről, hogy „nem jó szülő”, s ez állandó bűntudattól feszíti, s szorongással tölti el, mely a gyermeken csapódik le, s a viszonyuk csak romlik, távolodnak egymástól.

Ehhez adódik még hozzá az intézményi stressz, a napi szintű óvodai, iskolai panaszok a pedagógusoktól, az egyre nehezedő helytállás az intézményi mindennapokban, kezdődő motivációs problémák, tanulási-, majd beilleszkedési nehézségek: mint, agresszió, szemtelen, közösséget zavaró, bomlasztó viselkedés, majd megjelennek a pszichoszomatikus és testi tünetek (bepisilés és bekakilás, éjszakai felriadás, evési zavarok, körömrágás, tikk, szorongásos és elszakadási problémák). És az önmagát beteljesítő jóslat, a „rossz gyerek” kategóriára bezárul, s tényleg rossz gyerek válik abból a nyílt, a világra nyitott gyermekből, aki csak nem tud ezzel a világgal mit kezdeni, s hogyan viszonyulni. Ő is segítségre vár, s tüneteivel jelezz, hogy „segítsetek, szeressetek, nem akarok rossz gyerek lenni, de nem tudom, hogy kell úgy viselkedni, hogy mindenkinek jó legyen”!

Nem egyszerű ilyen érzékeny, felfokozottan éber idegrendszerrel, más világlátással a magas, teljesítmény és viselkedési elvárási, követelmény rendszernek megfelelnie, ehhez alkalmazkodnia. Ebben kell segíteni őket kezdetektől fogva, hogy ne hasonlítsuk őket a másikhoz, az átlaghoz, adjunk egyéni teret és időt a fejlődésükhöz. Tudom, nem könnyű! De ne törjük le nyiladozó, egyedi és kreatív szellemét, lelkét, ne nyirbáljuk meg szárnyaikat, mert akkor lesznek igazán sérültek, ne akarjuk bepréselni őket a hagyományos keretek közé, mert ők mások, ők érzékenyebbek, ők különlegesek!

Ne zárjuk őket dobozba, ne akarjuk, hogy „egytucat” legyen, ne fosszuk meg kreativitásától, egyedigésétől, különlegességétől, ne szegjük szárnyait, ne nyirbáljuk meg nyiladozó énjét csak azért, mert a társadalmi értékrend ezt kívánja. Nehéz tartani a határt, hogy mit engedjünk, s mit nem.

A mérvadó itt is az arany középút. Kellenek a rugalmasan, a körülményeknek megfelelően igazított keretek, szabályok, mert ez segíti elő az én határok biztos megtapasztalását, hogy mit szabad és mit nem, s egyfajta stabilitást, biztonságot, bizalmat adnak.

 Néztetek már csecsemő, kisgyermek szemébe? Láttátok benne az egyszerű, bölcs, gyermeki tisztaságot, befogadást, nyitottságot, derűt és harmóniát, mely kíváncsisággal volt átitatva? Az maga a csoda! És a kiskamasz gyermek pillantását, láttátok? Én elmerültem benne, s amit belőle láttam, átéltem, elkeserített, hogy csöppnyi tízen éveivel az elkeseredés, düh, tehetetlenség, meg nem értettség, közöny és fájdalom vegyül. Ne engedjük ezt!

Ha belekényszerítjük őket egy szokásosnál is nagyobb elvárási rendszerbe, megfelelési kényszerbe, versenyistálló szellemű, teljesítmény centrikus iskolába, melyek legtöbbjüknél megölik a lelket, a kreativitást, a kíváncsiságot, s pusztán az üres mentális tudás marad, mely kevéssé hasznosítható és integrálható, akkor beletaszítjuk őket a szürke, fásult mókuskerékbe, amibe mi is, szülei élünk, a monotonitásba, közönybe, örömtelenségbe, ami egy idő után pusztít.

S ekkor elvész a varázslat! E helyett kínáljunk fel lelki kvalitásának, valamint személyiségtípusának megfelelő, kihívást jelentő, kreatív tevékenységeket (mozgás, kézműveskedés, zene, művészetek, szabad önkifejezés), s ne az elvárási rendszer szerinti mentális elmét fejlesztő elfoglaltságot, mely csak még több materiális tudással társul, de a lényeget figyelmen kívül hagyja, az egyedi, egyszeri, megismételhetetlen lelki esszenciát.

 De van megoldás! A magas rezgésű esszenciák, a hagyományos pszichoterápiás és mozgás/kognitív fejlesztés mellett, legyen az, Bach-virág, Indigó, vagy Kristályfény esszencia rendszerek, melléhatások és kemikáliák nélkül, a megfelelő segítő beszélgetéssel és tanácsadással támogatják ez energetikai rendszer rezgés eltolódásait, s segíthetik a mindennapokban való helytállást, a természetes biológiai és magasabb szintű gyermeki fejlődést, a szocializációt, az én-kiteljesedés folyamatát, segítenek rátalálni a saját útra, a lélek hangjához, az egy-séghez visszatalálni.

De nem csak a gyereket kell kezelni, megtámogatni ilyenkor, hanem a szülőnek önmagán is dolgoznia kell, mert az ő viszonyulása határozza meg gyermeke viszonyulásait és boldogságát a környezethez. Mert a változás a Mi felelősségünk, hogy utánunk ők is változhassanak a változásért, az új minőség létrejöttéért!

Mindenkinek Hite és Tudatossága szerint érkezik a segítség…

Mindenki önmagát keresi, csak az utak, a módszerek különbözőek…

Földi ittlétünkkel feladatot vállaltunk mindannyian. Akár hiszünk benne, akár nem. Apró porszemek vagyunk a Mindenség színpadán, de egyéni játékunk, szereplésünk az egész mű szempontjából lényeges.

Mindenkinek más a feladata, más utat kell bejárnia, más emberekkel kell találkoznia, más életkörülmények között kell élnie, más leckéket kell megtanulnia, hogy megvalósíthassa Önmagát.Életünk során rengeteg kihívással találkozunk. Helyt kell állnunk a munkahelyünkön, otthon, a családunkban, a baráti közösségben, különböző intézményes helyeken, s mindenütt ezer, s ezer arcunkat mutatjuk meg a személyiségszerepeink által.

Pedig igazából csak egy arcunk van, egy igaz Arc, a többi csak álarc, maszk, s ezt az igazit kell megtalálnunk magunkban, ott legbelül, legmélyen. Ez az arc, ha már őszintén szembenéztünk vele mentes minden személyiségszintű sallangtól, s többet mond, mint a fizikai tükörből visszatekintő test körvonala. Ez már Ő, a Lelki esszencia, mely, ha nem ismerjük, még fel sem fogható, hogy Ki is, csak egy biztos, hogy egyedi és csodaszép. Ennek megtalálása az igazi mély önismeret útja.A kihívások, próbatételek szükségszerű velejárói a fejlődésnek, mely ittlétünk egyedüli célja, hogy lelkünk haladhasson egy magasabb tudatosságú minőség felé, s közben lépjen meg bizonyos akadályokat, kihívásokat. Mert fejlődni mindig dalolva, mély felismerések, és fájdalmak nélkül nem lehet, mert e nélkül az elme nincs kényszerítve, nincs meg a prés, a sarkalló erő. Azt is mondhatnám, hogy aki sokat szomorkodik, belül szenved, annak nagyobb igénye van a befelé fordulásra, fejlődésre. De van termékeny és terméketlen szenvedés, van felszínes, emberi egós szintű, manipuláló, s van a magasabb célnak alárendelt, mely fájdalom árán, igaz, de meghozza a végső Egy-ség érzését.

Nekem a mindennapok a fejlődés színterei, mind személyiségszinten, hogy meg tudom-e ugorni a több körön visszaköszönő személyiségszintű leckéket, másrészt esszenciális szinten, hogy kapcsolatba tudok-e lépni a legbelsőmmel. S hiszem, hogy a személyiségszintű fejlődés is szükséges az életben való boldoguláshoz, a hiteles emberi kapcsolatokhoz, a termékeny kommunikációhoz. Emberi mivoltunk minden szeletét fejlesztenünk kell, legyen az testi, fizikai, vagy személyiség szintű, illetve a magasabb dimenzióba mutató szellemi és esszenciális minőségű.

Ehhez nyújt segítséget a Bach-esszencia rendszer, mert finom rezgéseivel, magasabb dimenzióból és tudatossági szintről hitelesen támogatja ezt az utat, légyen az alacsonyabb emberi mivoltunk, avagy az esszenciális tudatosság felé vezető láncszem megtalálása.

Krízishelyzetben mindenki hite és tudatosságának megfelelően keresgél segítség után. Minden szintnek fellelhető a maga segítő rendszere. A személyiség szinten gondolkodó, racionális tudat és a tudományos megközelítés mellett voksoló emberek a hagyományos orvosi, pszichológiai támaszt keresik, mert abban hisznek, s abban remélnek enyhülést. S kapnak is…egy ideig….de mivel nem fejlődik meg a „kapott” betegség, lelki fájdalom igazi, mély okát, a szenvedés csak rövid ideig csillapul, s kezdődik minden előröl, s a keresés az enyhülésre folytatódik. De így van ez jól, ez is a cél, hogy ne kívülről, hanem belülről találjuk meg a megoldást, s az okot felleljük, s továbblépjünk.

Ilyenkor jut el az ember az alternatívabb megoldásokhoz, mikor már az elme szintjén megmagyarázni képtelen kétségbeesés feladja kínzó voltát. S bebocsátást nyernek az emberi tudatba a Természetgyógyászat széles ágait felölelő megoldások; az Energetika és energiagyógyászati módszerek (Reiki, Prána nadi, Csakrarendszerek tisztítása és feltöltése, Jóga irányzatai, Tajcsi, Chikung; a különböző gyógyító Táplálkozási irányzatok és „Új” táplálék kiegészítők garmada; a Tudat ellazulását, majd tágítását szolgáló relaxációs, meditációs és programozó technikák (NPL, Agykontroll, Autógén tréning, Kineziológia, különböző Meditációs irányzatok, Utaztatások); a felsőbb erőkkel kapcsolatba lépő, s onnan útmutatást váró médiumi közvetítések, látók, jósok hada; a különböző tudatszinten értelmezést nyert asztrológia és egyéb szimbológiai (kártya, színek, számok, kristályok, esszenciák) elemzések, s még sorolhatnám a széles paletta kínálatát.
Ezekkel csak óvatosan, mert itt is léteznek az emberi egóra jellemző hiteltelen, az enyhülésért cserébe vagyonokat kérő, s gyors gyógyulást ígérő álmegoldások, zsákutcák, alacsony tudatosságot kiszolgáló vagy éppen ide lehúzó megoldási módok, nem helyénvaló értelmezések, melyek éppen az aktuálisan kétségbeesett embert szippantják be, s igyekeznek megsimogatni még nyiladozó, elnyomott tudatát, s alacsony szinten tartani azt.

De bármit is ígérnek a különböző irányzatok iskoláit végzett segítők, egy a lényeg, akár elfogadjuk, akár nem: gyógyulni csak saját elhatározásból és döntésből, belső változáson, lépésről-lépésre való, sokszor keservesen nehéz önfejlődésen keresztül lehetséges, mert így van rendjén. Követhetünk el hibákat, de azokat nekünk kell saját magunknak áttranszformálni, a saját kárunk árán, hogy aztán újabb eséllyel, új fejlődési spirálon haladjunk tovább utunkon, akár több életen keresztül.

Emberek, Ébredjetek!!!

Mit teszünk magunkkal, a világgal, a környezettel, a másik emberrel???!

Emberek, összefogás kell, nem érzitek, hogy csak együtt tehetünk az újért, a változásért?! Nem felelősség eltolás, szembehunyás a megoldás! El kell távolodnunk a piszkos anyagi világtól, nem engedni, hogy a pénz irányítsa életünket, s e köré szerveződjön minden. Felelősséggel tartozunk környezetünkért is, amit folyamatosan használunk, s nem adjuk neki vissza, amitől megújulhatna.

Nem érzitek, hogy valami nagyon nem jó irányba haladunk, mi, emberek. Eladjuk magunkat az anyagi biztonságért, meghunyászkodunk, ön becsapunk, hiteltelenné vállunk, hazudunk…..magunknak, másoknak.

Nem akarok így élni, én nem akarok ebbe a sorba beállni!!! Változni kell, változtatni, összefogni, együtt felemelni egymást.

Tépelődök, küzdök, lázadok, elengedek, igyekszem változni, nem megragadni a régi mintáknál, s nem engedni, hogy a horgony, a láthatatlan kötelékével kikössön oda, ahová én már nem akarom, oda, ami már idejét múlt, oda, ami már nem szolgál, oda, ami már visszahúz. Előre felé akarok menni, fejlődni!

Most lenne ideje az összefogásnak, a segítő emberi szónak, egy  érintésnek, a minőségi és nem felszínes időnek, hogy együtt könnyebben viseljük el a változás viharait, a nem egyszerű energia hullámokat, amik próbára tesznek, melyek azonban  szükségesek a változáshoz, s értünk vannak.

De lázadok, mert nem akarok az egós minták szerinti cselekedetekhez asszisztálni, az elidegenedett világban részt vállalni, az érdekkapcsolatokhoz mosolyogni, játszmák szerint élni! Nem ilyen világot akarok élni és teremteni. De emberek, ezt mi teremtjük! A hozzáállásunkkal, a nemtörődömségünkkel, a felszínességgel, az önzéssel.

Nem akarok így élni……ennél többet érdemel a lelkem, s mindenkié..rossz világba születtem volna?? Nem hiszem, direkt ezt a világot választottam,  ide születtem le, hogy lehetőségem legyen változtatni, s megadni magamnak  és a világnak az esélyt a fejlődésre.

De ez nagyon nehéz, mikor igazi remetének érzem magam, aki halad a sötét alagútban egyedül, s néha csak pillanatokra látom a fényt, s mikor azt hiszem, hogy végre már kiértem, akkor veszem észre, hogy minden csak illúzió, s még igen mélyen vagyok, s van még bőven mit fejlődnöm.

Annyira szörnyű, hogy a Teremtő megajándékozott minket a “bőrbe zárt egóval”…..minden problémánk és szenvedésünk forrása ez, a saját mentális dobozunk, ami megőrjít, ami kereteket szab, korlátoz, elutasít, küzd a dolgok ellen….s az IGAZ ÉNÜNK esszenciáját elzárja előlünk, mint egy fal, s hagyja, hogy a Belső mag, a Fény elhalványodjon bennünk, vagy legalább is halványabbnak lássuk ezen a piszkos, szürke falon keresztül. Nem akarom hagyni, hogy a régi minták, a nevelés, a hamis, igaznak hit tükrök befolyásoljanak minket, s az igazi, csillogó tükröket, amik igazán referenciaként szolgálnának, amik őszinték, azt meg sem engedjük, illetve az egónk nem engedi, hogy lássuk………rögtön Félelmet generál, s meggyőz abban az illúzióban, hogy egy-tucat vagyok, „tégla a falban”, jelentéktelen, s adjam fel a harcot a változásra, mert hisz úgysem vagyok láthatóan jobban.

Annyira érzem, hogy itt van a nyakamon a hurok, amit saját magam fontam, s engedem, hogy meghúzódjon, sőt, néha meg is rántom, had szenvedjek, mert úgy könnyebb e mögé az illúzió mögé elrejteni, felmentést adni a tovább lépéshez, s megint a „szegény én” játszma. De nem adom fel, mert tudom, hogy a sok-sok fájdalom, az önfeltárás,a megélések, a felismerések, a sok-sok-sok önmunka után, a mostani bebábozódott csodából, aki már elindult a fejlődés útján, csak engedi, hogy a rendszer, a konvenciók, a régi szokások gúzsba kössék, s egyszer, nem sokára, gyönyörűséges, különleges, egyedi mintázatú és színű pillangó -vá fejlődjön, megmutassa magát, s lényével hozzátegyen a Teremtő Tökéletességéhez!! És mindenkiben ott van a pillangó, csak annyira bezártunk, hogy azt hisszük, hogy nincs is, s szinte könyörög, hogy engedjük ki,  hagy teljesítse be küldetését, s hagy mutassa meg magát az Univerzumnak, hogy végre Szabadon Szárnyalhasson.

 A legnagyobb probléma az öntudatra ébredés hiánya, a felelősség fel nem vállalása, hogy áthárítunk mindent, hogy “nem az én dolgom, nem az én életem, milyen szerencse, hogy nem velem történik” típusú hozzáállással. Beletemetkezünk saját problémáinkba, nem saját magunkba, mély esszenciánk megismerésébe, hanem az önsajnálatba, a kesergésbe, saját magunk dobozából nem látunk ki. Pedig, ha a fókuszt áthelyeznénk, s az önzőségből embertársaink felé fordulnánk segítő kezet nyújtva, s a piszkos anyagi világot magunk mögé hagyva figyelnénk egymásra, jobban éreznénk magunkat, mert tudnánk adni, s éreznénk a helyünket a rendszerben, hozzá tudnánk tenni az Egész-hez.

A segítségnyújtás, az adás, egy-egy megfelelő időben kimondott rövidke szó, egy érintés, egy mosoly csodákat tesz, s többet ér bármennyi zöldhasúnál,  felemeli azt is, aki kapja, s azt is, aki adja. Mert a túlvilágra  nem a fizikai dolgokat viszünk magunkkal, csak a fejlődés tapasztalatát, azt a többletet, amivel itteni életünk gazdagodott lelkileg és szellemileg,  a megszerzett képességeket, a tudatosabb esszenciális minőségünket.

Néztetek  már anyagilag nincstelen ember szemébe? Láttátok a szenvedés mögött a bölcsesség csillogását, hogy alázattal és szégyennel keveredett segítségkérése mögött mi minden húzódhat meg? Ilyen csillogó, értelemmel teli, fejlődni és felelősséget vállalni akaró, tevékeny emberek társaságában szeretném látni felnőni a gyermekem…de jelenleg sajnos alszunk, mélyen….s ez elszomorít! Ébredjetek hát! És tegyünk, együtt!

Emberi mivoltunk legnagyobb értéke nem a pénz, a hatalom, hanem az odafordulás mások felé, a szeretni tudás képessége és a fejlődni vágyás, a szellemi öntudat fejlesztése, a tudat evolúciójának kiteljesedése, a Belső esszenciális mag megtalálása és táplálása….ezek különböztetnek meg minket a többi fajtól, ezért kaptunk lehetőséget a tudatosodásra, a tudati fejlődés emelésére, ezért kaptuk a homo sapiens nevet, de erre sem szolgáltunk rá, ezzel sem élünk!

Elgondolkodtál már azon, hogy mit jelent neked a Lelked, meghallod a hangját? Mit jelent a felelősség vállalás saját magadért és másokért? Hogy mi a küldetésed, miért születtél a Földre, mit tudsz adni magadból a világnak? Hogy mit jelent a Szolgálat, a mások segítése?

Innen kell elindulni…..egyéni szinten tenni, akarni a változást, s összefogni, segítve támogatni, támogatva segíteni! Kívánom az emberiségnek, hogy nőjön fel a feladathoz! Van mit tenni, mert az idő sürget!!

Mit is tehetnék?? Egyrészt bizonytalan vagyok, várok a jelre, figyelem az áramlást, “feladom” , s várom, hogy az Egység szintjén milyen változás történik, mert fog, az biztos, mert így nem mehet tovább. Másrészt napi szinten teszem a dolgom,  figyelek  és szolgálom magam, a családomat, a barátaimat, a környezetemet, a természetet, az ismerőseimet és az ismeretleneket, a munkámat-hivatásomat, s  igyekszem adni azt, amim van, szeretettel, együttérzéssel, jó szóval, egy mosollyal, egy kinyújtott kézzel, s nem engedni, hogy az energiák elsodorjanak, s lenyomjon, beszippantson  a halott, félelemalapú rendszer.

Lelki és szellemi szinten pedig elmélyülök, tanulok, fejlődöm, energiát befektetek,  tanulom a mindenség törvényeit és az alázatot. És vágyom arra, hogy egyre több emberben ébredjen fel a vágy arra vonatkozóan, hogy változni és változtatni kell, fejlődni, s mindenkinek tennie a dolgát egyéni szinten is, hogy aztán összefogással segítsük egymást, mert együtt könnyebb!

Nem várhatjuk el a környezettől a változást, nekünk kell változni először belül, így tükröt mutatva kintre, s amint bent, úgy kint is változik a megélés, s ezáltal alakul, átrendeződik a külvilág is körülöttünk. S ha többen változunk, az általunk teremtett világ is megváltozik körülöttünk!

Hogyan tudom “jól szeretni?”

“Hogyan tudom jól szeretni?” –  teszi fel a kérdést sok szülő, akár magának, akár segítség kérés során.

Gyermeked a Földre való leszületésével megtisztelt Téged, s Téged választott, hogy földi sorsát egyengesd, kísérd, segítsd. A nevelés gyönyörű folyamat, melyben példával, megengedő szeretettel, s a feltételek biztosításával segítünk gyermekeinknek elindulni saját útjukon, amiben felfedezheti személyisége és Énje határait és határtalanságát. Segítve támogatni, támogatva segíteni, ez a jelmondata. „Megengedem, és teret biztosítok neked, hogy azzá válj, aki Vagy!”

Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat, mondja egy új-zélandi közmondás….és ha ezt megadtuk, engedjük repülni őket, adjuk meg szabadságukat, biztassuk őket lépésekre, tettekre, az elindulásra, a befelé nézésre is, támogassuk őket, adjunk lehetőséget a hibázásra, s fogadtassuk el velük, hogy a hibák természetes velejárói az életnek, s tapasztalatgyűjtésre valók.

Ne zárjuk Őket kalitkába, mint az aranymadarat, mert megvédeni úgysem tudjuk őket, s nem is ez a cél, hiszen örömök és bánatok, az önerőből történő lépések, a próbálkozások, a tettek, amelyeket által a környezet felől megtapasztal juttatják el ahhoz az élményhez, mely által megéli önmagát, s kompetensnek érzi személyiségét, kiteljesítheti lelkét, s átéli a : „Vagyok, aki vagyok” érzését.

Adjuk meg neki tehát mindazt, amit adni tudunk, adjunk minőségi időt, tanítsuk meg őket a szeretet képességére és kifejezésére, az életben való boldogulásra, a másokon való segítés csíráit ültessük el. Nevelgessük úgy, mint egy magvacskát, tápláljuk szeretettel, jó szóval, megerősítéssel, örömmel és élményekkel, és akkor, növekedésnek indul, s saját tapasztalatait, élményeit hozzátéve szép, sudár növény fejlődhet belőle.

Ez az út azonban hosszú, hullámvölgyek is helyet kapnak benne, sok apró lépések munkáit igényelik, mind gyermektől, mind a szülőktől egyaránt, s főleg Türelmet és Szeretetet, de megéri, mert minden lépése, az apró csodák, felemelik a lelket, s egy őszinte, önmagát mélyen is ismerő és felvállaló, magát a világnak odaadó, érzékeny, a másik emberre fogékony, segíteni, építeni akaró lelki és személyiségi minőséget eredményez!

Álljon itt egy kedves írás mely már régóta a hitvallásom mind a saját, mind a gondjaimra bízott gyermekek terelgetéséhez:

Egy gyermek üzenete szüleihez
Ne vegyél nekem olyan dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni mindent nekem amire fáj a fogam.
Néha csak azért kérek valamit, hogy lássam hol a határ!
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok!
Érdeklődj a felől, hogy oldom meg a feladataimat!
Bátoríts választásaimban! Dicsérj, meg ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem fogok letérni a helyes ösvényről. Magyarázd el nekem, mit kell tennem, ha rossz útra tévedek! Figyelmeztess a rám leselkedő veszélyekre!
Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok!
Mutasd ki a szereteted még abban az esetben is ha nem tetszik a viselkedésem! Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz engem bármi történjen is! Részed vagyok, valami különleges dolog, a Szerelem teremtett!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki a megértésedet tévedéseimkor! Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne testvéreimhez!
Büntess, ha rosszat teszek!
Ismerd el, ha jót cselekszem! Ne parancsolj nekem,kérj tőlem!
Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra! Ha megkérsz valamire boldogan megteszem majd azt!
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha meg szeretnék veled beszélni valamit! Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim aggodalmaim!
Tiszteld a bánatomat, aggodalmamat, fájdalmaimat!
Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom,hogy:
Bocsáss meg!
Kérek szépen!
Köszönöm!
Sajnálom a történteket!
Mondani fogok majd mást is, például hogy Szeretlek Benneteket!…Köszönöm!